amit a szexről megtanultunk

Ez nem nekünk való téma, ez árt a lelkünknek. Túl sok helyről, túl rossz formában hallunk erről. Ez egy tabu téma. Erről még nem kell tudnunk.

Én átlátok a sémán.

Hatodik osztály végén beküldtek egy pszichológust hozzánk, hogy világosítson fel minket. Két csoportra osztottak minket, mindkettőnek ugyanazt monda el a nő. Amúgy egész értelmes volt. A “csoportbontás” oka az volt, hogy előre sejtették, mi lesz abból, ha az egész osztályt beterelik egy szobába, és a szexualitásról kezdenek el beszélni. Így is ugyanaz lett, csak kisebb mértékben. Volt, aki lufit fújt az óvszerből, volt, aki olyan kínosnak érezte a témát, hogy inkább végigpofázta az egészet, és volt, aki azt mondta, hogy a szülei szerint ez nem neki való, és inkább ki szeretne menni. Nem engedték.

Maga a felvilágosítás kicsit olyan volt, mintha valami kísérletben vennénk részt, ami az agyi működés kutatására irányul. A pszichológus papírokat tett elénk a földre, mindegyiken egy szó állt. A feladat az volt, hogy mondjuk el, mi jut eszünkbe róla. Érdekes, hogy volt olyan szó, ami a biológiai részre korlátozódott, és volt, ami inkább a hétköznapokra. Így került egymás mellé a “menstruáció” és a “pornó”, az “intimitás” és az “orgazmus”. Valójában az volt a feladat igazi lényege (szerintem), hogy kiderüljön, mennyire vagyunk tájékozottak, csak épp kicsit egy kihallgatásra hasonlított volna, ha az az instrukció, hogy “Mondd el mit tudsz ezekről!”.

Azért mondom, hogy átlátok a sémán, mert ugyan sok volt az utalás, a biológiai aktus taglalásába még nagy vonalakban sem mentünk bele. Így még azoknak a szegényeknek sem kellett sokkot kapniuk, akik szerit ez nem nekik való. Tehát végül ez a felvilágosítás inkább egy amolyan felkészítés volt a szörnyű biológiai igazságra. Egy lelki “megbarátkoztatás” a gondolattal. Ez volt az első fázis.

A szörnyű igazság ideje pedig nyolcadikban érkezett el; ez volt a biológiakönyv utolsó fejezete.

Minthogy az én osztályfőnököm tartotta a biológiaórákat, nagyon is vártam ezt a fejezetet; kíváncsi voltam rá, milyen formában beszél erről a témáról. Bár volt sejtésem.

De csalódnom kellett. Nem jutottunk idáig a tananyagban. Csak majdnem.

Inkább mondom azt, hogy belekezdtünk a fejezetbe, de a szexualitás pontos fogalmát taglaló, és azt a tizenévesek (hű, de gyűlölöm ezt a szót) lelki világába beillesztő leckéhez már nem jutottunk el.

A fejezet egyébként öt leckéből állt, ezek a következők:

A férfi

Jó, ez megvolt, nem nagy cucc. Hímvessző, herecsatorna, hímivarsejt, ondó, kijut a külvilágra, nemi hormonok, testi változások, vége. Ugyanez volt a helyzet

A nő

című leckénél is, csak ott nyilván a menstruációról, a petefészekről és a hüvelyről volt szó, de itt se m volt még semmi komoly. Persze, ha volt olyan az osztályban, aki még nem tudta volna, mi is történik (és volt), az is össze tudta adni a kettőt meg a kettőt, de az igazán nagy cucc ezután jött volna

A szexualitás

című ominózus leckénél. Na idáig nem jutottunk el. Ami furcsa volt. Merthogy korábban minden évben befejeztük a könyvet. Még maradt is idő utána bőven. Ráadásul ez nem is volt egy hosszú könyv. Igen, itt arról volt szó, hogy az én osztályfőnököm direkt lassította az anyagot, hogy ne jussunk el idáig.

Lehet, hogy ez nagyon összeesküvéselméletnek hangzik, de két órát elpazarolni A férfi című leckére, majd még dolgozatot is íratni belőle… itt valami nem stimmel.

Pedig pontosan ugyanolyan gépiességgel elmondhatta volna ezt a leckét is mint a többit.

“A serdülőkorúak a felerősödő nemi vágyat gyakran önkielégítéssel (maszturbálással) vezetik le. Ez fontos lehet az átmeneti időszakban, mert feloldja a pillanatnyi feszültséget, így megóv a felelőtlen cselekedettől és annak következményeitől.”

Hát ezt így nem kunszt felolvasni, vagy kicsit átalakítva saját szavakkal elmondani, én megtartok egy ilyen órát!

De, persze megértem az igazi okot; a könyvben sehol sincsen konkrétan leírva a szexuális aktus pontos értelme, és nyilván ez a lecke követelte volna meg a tanártól, hogy ő elmondja.

Jó, tehát ha mondjuk feltesszük, hogy az osztályfőnököm nem direkt késleltette az anyagot (pedig de), akkor is nagyon örült neki, hogy nem kellett erről beszélnie.

Fontos még megemlíteni a könyvben található “SZEX ABC” névre hallgató kisszótárat, ami nm válogat: benne van a homoszexualitás, a pornográfia, a biszexuáis, az abortusz és egyebek. Na de!

Transzszexuális: olyan személy, aki nem tudja a saját nemét elfogadni.”

Hát ez így elég szűkszavú.

Transzvesztitizmus: másik nem ruhájának viselése és abban való szeretkezés.”

Mi van?! Megnézem az Eurovisiont, már többet tudok!

Kokott: kacér, tetszeni vágyó nő.”

Ez hogy kerül ide?

Klimax: a menstruáció befejezése.”

Ez így nem igaz.

Jó. Nem jutottunk el ehhez a leckéhez.

Így a mai napig nem tudom, mi történik a szexuális aktus során

5 hozzászólás

Kategória: padban ülve

5 responses to “amit a szexről megtanultunk

  1. fenchurch68

    Nekünk annak idején egy nagyon helyes, fiatal, laza, de azért a téma komolyabb oldalát – lelki dolgok, következmények stb. – is jól megfogó mentőorvos srác jött el felvilágosítani.
    Egy a probléma: gimi harmadikban. Azért 17 éves korára egy budai elit gimiben már akkor az internet előtti ősidőkben sem volt senki, aki akkor értesült volna róla, hogy nem a gólya hozza a gyereket.

    • nem tudom, miért van az, hogy a különböző iskolákban teljesen más időkben van ez a dolog. Nyilván, ami régen volt az régen volt, de nemrég megkérdeztem az egyik osztálytársamat, aki hetedik elején jött hozzánk, hogy náluk ez hogy volt, azt mondta, sehogy. Aztán, mivel hetedik-nyolcadikban már nem volt ilyesmi, ő is csak a gimnáziumban értesülhet a szörnyű igazságról.

  2. veriférje

    Bezzeg az én időmben… bejött egy néni biológia órán 5. osztályban. Elmondta, mi a menstruáció, és hogy nem lehet gerincferdülést kapni az önkielégítéstől de azért ne legyünk függők. Óvszerről nem volt szó.
    Aztán református iskolába mentem, ott kínosan kerülték a témát. Hogy miért van minden lelkésznek 4-6 gyereke azt találjuk ki magunk.
    Egyszer kaptam igazgatói intőt, mert csókolóztunk egy lánnyal a folyosón. A többit otthon intéztük. Nem is tudom, azért biztos máglya járt volna.Biológiából egy óra jutott a nemi szervekre. Biosznéni azt mondta, senki sem szólalhat meg, kérdést nem tehet fel.

  3. Aki hiszi

    Úr Isten! Most ledöbbentem. Köszönöm, hogy ilyen őszinteséggel leírtad. Az az érzésem, hogy a nagy magyar átlag szexuális felvilágosítás ilyesmi lehet a többségi iskolák java részében. Most már biztos vagyok benne, hogy a fiaimat itthon szeretném felvilágosítani, ha eljön az ideje…

    • nem, azért nem kell ennyire aggódni, a mi tanárunk elég extrém eset volt; a tanáraim posztban fejtettem ki, hogyan elemzi az Örkény egypercest…

öntsd ki a lelked:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s